Diplomáimat a Kodolányi János Egyetemen és az Eltén szereztem. Ez utóbbin magas szintű
szakmai és módszertani felkészítésben részesültem az angol nyelv tanításának
tantárgypedagógiáját illetően. Pályafutásom során lehetőségem nyílt a British Council
nyelviskolában tanítani, valamint a Boys and Girls Clubs of Hungary amerikai
napköziprogramban is részt venni.
Motivált és elhivatott pedagógusként célom, hogy a gyermekek számára élményszerű,
támogató és inspiráló tanulási környezetet teremtsek. Képesítéssel rendelkezem az angol
nyelv oktatására már 3 éves kortól, így a legkisebbek nyelvi fejlesztését is játékos,
életkoruknak megfelelő módszerekkel segítem és maximálisan igyekszem támogatni az ovi-
suli átmenetet.
Nemcsak angol nyelvet tanítok, hanem angolul oktatok különböző tantárgyakat is, többek
között rajzot, éneket és környezetismeretet. Hiszem, hogy a nyelvtanulás akkor a
leghatékonyabb, ha természetes közegben, változatos tevékenységeken keresztül valósul meg.
Munkám során a szakmai igényességet, a folyamatos fejlődést és a gyermekközpontú
szemléletet tartom a legfontosabb értékeknek.
